cinnamon

A legjobb úgy viszontlátni régi barátokat, hogy az ember nem mentegetődzik hosszasan (jajbocshogynemírtam és tsai), hanem rögtön ott folytatja, ahol abbahagyták. Most én is így teszek, jó? Egyszerűen elmesélem, miért szeretem a szeptembert.

A természet miatt...
- mert reggelente csípős, friss, ropogós ősz-illat fogad, ha kilépek az ajtón
- mert a levelek narancssárgák, sárgák, lilák, az ebszőlő türkiz és violaszín bogyókat növeszt, és a patakparti séta során nem győzök sóhajtozni a láttukon
- mert papírvékonyra száradt levelek ropognak a lábam alatt
- mert változékony az időjárás - én szeretem... néha olyan meleg van, hogy a nap lecsalogatja rólam a kardigánt, máskor hűvös, és fütyül a szél; homályos köd vagy szőlőszem-szín napsütés, lágy eső vagy villámlós zápor...
- ha már itt tartunk: mert itt az igazi őszi viharok ideje, fülrepesztő dörgéssel és lilán cikázó villámokkal
- az arany óra reggelenként: ma kinéztem az ablakon, és mintha valaki curryporral hintette volna be a környéket; nem hittem a szememnek

Az otthonos kuckósság miatt:
- nyáron a gyors zuhanyok híve vagyok, de ilyenkor végre ismét eljön a hosszú, ráérős habfürdők ideje
- bekuporodni egy kényelmes sarokba egy takaróval. Még jobb: kaptunk egy kölcsönmacskát pár napra, aki igen bújós, ráadásul hosszú, puha szőre van - vele igazán remekül lehet kuckózni
- ráérős hétvégi reggelek az ágyban, nagy kupac könyvvel az éjjeliszekrényen (The Game of Thrones, The Sweetness at the Bottom of the Pie és Belong to Me)
- gyertyaszezon, végre!

Az őszi ételek és italok miatt...
- reggelente gyümölcsturmix helyett ismét egy bögre teával indítok, és változatlanul elfog a brit birodalmi hangulat, amikor beleöntök egy korty tejet, és nézem, ahogy gombafelhő lesz belőle
- pite. Ilyenkor csodás dolog a forró tűzhely mellett állni - végre felavatom a Yolantától kapott pitesütő tálat: jöhetnek az almás, körtés, birsalmás, tökös és mexikói csokis csodák
- ismét van gránátalma az üzletekben, juhé! Ahányszor felvágok egyet, annyiszor szeretném a magjait felfűzni nyakláncnak
- krumplipüré, de csakis a saját kezűleg készült: jó sok vajjal és tejjel, szerecsendióval, habos-könnyűre keverve
- alma, bármivel, bárhogyan. Sült alma, almás palacsinta, almaszósz, almalekvár (a kedvenc lekvárom), és a csúcs: az apple cider
- ez meg is érdemel egy külön pontot: az ittani apple cider rostos almalé, ami kb. megegyezik a reszelt almából kinyomkodott barnás lével (a pitesütés mellékterméke). Az ember belekanalaz némi szegfűszeget, fahéjat, szerecsendiót, meg amihez még kedve szottyan, összemelegíti, és azon forrón elkortyolgatja
- egyáltalán: szegfűszeg-, fahéj-, szerecsendió-, szegfűbors-, és gyömbérízű bármi...
- ...különösen indiai tejes tea...
- ...vagy sütőtök
- levesek, az amerikai módi szerint: sűrűk, krémesek, félúton a főzelék felé, hogy a kanál is megálljon bennük és önmagukban is jóllakassanak
- bor
- hatalmas reggelizések: múlt héten ismét kedvem szottyant egy komplett angol menühöz, rántottával, grillezett paradicsommal, babbal, sült kolbászkával, vajtól csöpögő pirítóssal
- de a zabpehelyre sem mondok nemet :)
- tökfélék. Ezúttal nem a sütőtökre gondolok, hanem a spárgatökre és barátaira: cukkinire, patisszonra, és ezer variációjukra, amiknek a nevét sem tudom. Csíkosak, színesek, sárgák, zöldek, ragyásak, gömbölyűek, hosszúkásak - az embernek kedve támad őket lefesteni, amikor szembejönnek a piacokon

A papírillat miatt...
- mert hazafelé be-betérek a Politics&Prose könyvesboltba, hétvégenként pedig a Friends of Library nevű kedvenc antikvár üzletünkbe, ahol leselejtezett könyvtári könyvek között lehet válogatni, és a végén lángvörös hajú, gömbölyded néni számolja ki az ujjain, mennyit fizessünk értük (a néni Marion Zimmer Bradley leghűbb rajongója, és meggyőződésem, hogy titokban a helyi wicca coven vezetője)
- olvasás, olvasás, olvasás - vannak hátborsództató könyvek, amiket direkt esős napokra tartogatok (John Harwood: The Seance)
- új jegyzetfüzetek telefirkálása gondolatfoszlányokkal
- ... és még a tankönyveket sem bánom annyira: ilyenkor még képesnek érzem magam, hogy megküzdjek az EU joggal
- sőt, ezernyi új fogadalmat teszek, tervezgetek és ötletelek

Az őszi divat miatt...
-  szűk nadrág, csizmaszárba tűrve, és általvetős válltáska (bárhogy is hívják a messenger bag-et magyaul)
- sok-sok rétegnyi ruha - a nyitott gallérú ing alól kikandikáló, csipkeszegélyes trikó, fölötte  egy kardigán, és az egésznek a tetejében egy blézer.
- kötött holmik, különösen sálak. Ilyenkor állandóan elfog a vágy, hogy kötni tanuljak...
- ... és kössek egy pár borzalmasan vastag, csavart mintás, csudameleg zoknit :)

És az őszi programok miatt...
- vásárok és fesztiválok tömkelege van ilyenkor a környéken - már rágom B fülét, hogy nézzük meg az amish piacot és a helyi reneszánsz fesztivált (ő valamiért kevésbé rajong a gondolatért)
- amerikai fociszezon!!! :)
- és persze az ünnepek: nyakunkon a Halloween, aztán már csak egy kicsit kell várni Hálaadásig (el ne felejtsem elkérni a Madame májas pulykatöltelék-receptjét), és aztán indul a karácsonyi rádióadó, felteszik az égőfüzéreket, fenyőgirlandokat, és jöhet a Télapóvárás.

Ti miért szeretitek az őszt?

Mindig is szerettem volna egy gyönyörű étkészletet. Szerintem ebben nem kis része lehet Anne Shirley-nek, aki hol kék virágos, hol zöld-krémszín leveles, vagy piros-arany bogyómintás tányérokkal terített különleges alkalmakkor (na jó, a kék virágos asszem Lady Lavenderé volt). Jó néhány könyvem van, ami az otthoni vendéglátással, dekorációkkal, szalvétahajtogatással foglalkozik - képtelen vagyok nekik ellenállni, na. És minden alkalommal sóhajtozom a csodálatosabbnál csodálatosabb porcelánok láttán.
Első önálló otthonomba mégsem virágindás, cirádás készletet vettem - már csak az életmódom miatt sem; nálam aztán igazán nem voltak többfogásos ültetett vacsorák, úgyhogy inkább nem kerülgettem a szekrényben a mártásostálat, kávéskannát, olívabogyós tálkát.
Aztán jött B, és vele együtt a baráti összejövetelek: nekem pedig még mindig nincs ünnepi étkészletem. Hétvégén a fredericksburgi régiségboltban ezen állapot fenntarthatatlanságán töprengtem, amikor megláttam az Oxford White Echo fehér virágokkal festett, platinaszín szegélyes, kecses csészéit. A bányásztörpére hasonlító tulajbácsi igazán roppant vonzó ajánlatot tett a hiányos szettre; és amint látom, az internet zugaiban időnként fel-felbukkan egy-egy kistányér, teáskanna, hogy kiegészíthessem.
Aztán végül mégis ellenálltam. Egyrészt ott kapnék szívrohamot, ha a jövő évben esedékes hazaköltözésünk során úgy járnék, mint egy exkollégám a nászajándékba kapott herendivel (egyetlen ép darab sem maradt közte). Másrészt eszembe jutott Matthew Mead, és az Entertaining Simple, amit pont olyan állhatatlan népeknek írt, mint amilyen én vagyok: különböző ünnepekre márpedig különböző dekoráció jár, de csak nem vehetünk egy-egy komplett karácsonyi, tavaszi virágos, őszi szőlőindás készletet...?
A megoldás a capsule wardrobe mintájára a capsule pantry (igyekeztem nektek beszkennelni a könyvből pár oldalt, de nem lettek valami csinosak - fényes a papír, bocs). Az ember beszerzi az alapdarabokat, összeszorított foggal, eltökélten ellenáll a pasztellszín pöttyös szegélyeseknek, és kizárólag sima fehéreket és üvegholmikat választ. Az egész kollekció aztán így fest:

(Mondtam, hogy nem lettek jók a képek, de azért klikk.)
Amint látjátok, tiszta minimalista (a külszolgálatok vége felé mindig elfog a minimalizmus iránti vonzalom: adjatok egy-másfél évet, és már nyoma sem lesz). Sima nagytányér, salátástányér, leveses tálka (ami fagyihoz is remek), tojástartó, fületlen tűzálló bögre (lehet benne sütit sütni), sima üvegpohár, dundi üveg borospohár, tortatál, és még pár apróság.

A lenyűgöző lényeg az, hogy nagyjából minden multifunkcionális:

Ez itt például a gömböcpohár, amiben egy szál virágon kívül tehetünk úszógyertyát, fűszeres magokat vagy desszertet, de ettem én már előétel-salátát is így (Ssy mindig megelőzi a korát :)).

Ez az üveg tortatál, ami az első képen rögtön fejreáll, és a talpára kis tálkában mártogatószósz kerül, az aljára pedig sós keksz. A második képen hagyományos módon használják, míg a harmadikon kis kancsóban gyümölcslé és pohárkák kerültek rá. És amit sosem találnátok ki: ezek a pici poharak valójában üveg teamécs-tartók. Mead koktélpartin citromszeleteket tesz bele, ültetett vacsorán az aljára pöttyint egy kis szószt, és belebiggyeszt egy garnélarákot, vagy egyszerűen befogja őket só- és borstartónak. Ja, és persze a kávédélután: ott épp ideális egy eszpresszóhoz.

A poharakon kívül az étkészlet is rém sokoldalú: az első képen a villa sajttálon tart feliratokat, a másodikon büféjellegű összejövetelnél színes szalag fog össze egy-egy villát, kés és kanalat, a harmadik megoldás pedig a kedvencem, fagyi- vagy pudingkanalazáshoz: az ember belemártja a kanálkát olvadt csokiba, megszórja ezüst cukorgyönggyel, majd hűtőben megdermeszti.

Ez itten kérem egy közönséges üveghenger. Tortatálra téve sütifedő, jéggel teletöltve pezsgősvödör, forró itallal puncsostál, körtehalommal gyömölcstál, dekorhomokba (vagy barna kristálycukorba) állított gyertyákkal vagy virággal (esetleg karácsonyi díszgömböcökkel) asztaldísz.

Amiről sosem gondoltam volna, mennyi mindent lehet vele kezdeni: a tojástartó. Mini virágcsokroknak tökéletes (egyszer egy húsvéti dekorációs újságban láttam, hogy tojástartón ücsörgő fél tojáshéjakba tettek pici ibolyacsokrokat - tüneményes volt), minimuffinnal töltve bájos, de tehetünk bele pár dinnyegömböt a desszert mellé, vagy használhatjuk mini-tortácskák emelvényének. Sőt: Mead később egyesével ad benne tejet a vendégeknek a kávédélutánon, a kerti partin pedig rúdforma jégkrémet szervíroz benne, fejjel lefelé - hogy ne csöpögjön.

Én sosem voltam nagy barátja a tojástartónak (ez azért van, mert a tojást nem szeretem se főve, se sütve), úgyhogy sosem tartottam háztartási alapfelszerelésnek.  Na de ezek után...?! Szaladok is a helyi Sur la Table-ba.

... merthogy a " mi lennék"-játékot mi régen kínai portrénak hívtuk, boldogult szerepjátékos koromban; egy-egy karakter lényegének átadásához azóta sem találtak ki ennél remekebbet:

Ha...

…évszak lennék – csicsergős tavasz
…hónap lennék – április
…a hét egy napja lennék – csütörtök
…a nap egy időpontja lennék – reggel 9.00, amikor még bármi lehetséges
…bolygó lennék – Naboo
…tengeri állat lennék – tengeri rózsa
…berendezési tárgy lennék – tálalószekrény. vagy könyvespolc
…bűn lennék – kevélység
…folyadék lennék – tea: hangulattól függően kamilla, assam, menta…
…drágakő lennék – gránát
…fa lennék – malus sargentii – ami egyfajta díszalma, és minden évszakban gyönyörű
…madár lennék – kardinálispinty
…virág lennék – nárcisz
…időjárás lennék – lágy tavaszi eső közben napsütés
…mesefigura lennék – a szégyenlős csigabiga a Vízipókból
…hangszer lennék – zongora
…állat lennék – macska
…szín lennék – dinnyepiros, félúton a piros és a rózsaszín közt
…érzelem lennék – vágyódás
…zöldség lennék – avokádó
…hang lennék – patakcsobogás
…elem lennék – szelíd tűz (gyertyaláng, nem bozóttűz)
…zene lennék – swing
…dal lennék – Michael Bublé: Save the last dance for me
…film lennék – Színes fátyol (2006)
…könyv lennék – The Help (Kathleen Grissom)
…étel lennék – ecetes-fűszeres házi savanyúság, csinos üvegben
…fűszer lennék – feketebors
…hely lennék – dzsungeles kert
…íz lennék – savanykás-friss
…illat lennék – nyálcsordító tearózsa
…parfüm lennék – Bvlgari Omnia Crystalline
…hit lennék – unitarian universalist (ezt nem tudom magyarul)
…testrész lennék – szem
…arckifejezés lennék – félmosoly
…tanóra lennék – nyelvóra, biztosan – akár magyar nyelvtan
…mese lennék – Mr. Death and the red-haired girl, bátofkorsz
…szám lennék – nyolc
…ruhadarab lennék – szövet ceruzaszoknya
…ékszer lennék – kristályos chandelier-fülbevaló
…kiegészítő lennék – kecses sarkú, nőies cipő
…szeretet megnyilvánulása lennék – békén hagynálak lenni olyannak, amilyen vagy
…rovar lennék – szitakötő
…gyümölcs lennék – meggy

(Egyszer már hozok rendes posztot is - lesz miről: olvastam sokat, jártam New Yorkban és Baltimore-ban, láttam pár klassz előadást, volt rengeteg vendégünk, életemben először teniszütőt fogtam a kezembe, és van új személyi edzőm, akinek köszönhetően rájöttem, hogy boxolni klassz.)

Nem szeretem a szendvicsvacsorákat. Valószínűleg rám is átragadt valamennyi az angolszász felfogásból, mely szerint a nap fő étkezése az esti; ebédre jó, ha bekapnak egy szendvicset, aztán vacsorakor jöhet a hastömés. Én ezt mindig furcsálltam, aztán valahogy úgy ülepedett le bennem, hogy ebédre is meg vacsorára is főtt ételt szeretek enni.
Ezzel persze nem könnyítem meg a saját dolgomat. Pláne munkailag zűrös időszakokban. Úgyhogy lassan elkezdem összeszedni egy listába azokat az ételeket, amiket gyorsan el is tudok készíteni, és a főbb hozzávalóik mindig ott figyelnek a hűtőben. (A nem főbbekért legfeljebb beugrom gyorsan egy közértbe hazafelé...)

A kedvenc ilyen vacsorámat a Real Simple magazinban találtam, és a következőképpen készül:

Felforralok egy lábosnyi forró, sós vizet, és belehajítok egy kupac gnocchit. A főzési idő lejárta előtt (direkt nem írom, mert egyrészt mindenki máshogy szereti az állagát, másrészt eltérő ideig kell főzni, ha frissen gyúrod, vagy ha a fagyasztóból kotrod elő) egy perccel utánadobok egy marék előfőzött pici garnélarákot, valamint ujjnyi csíkokra darabolt zöldspárgát. Ha csipog a csipogóm, leszűröm az egészet, egy nagy tálba borítom; kap pestot, némi reszelt parmezánt, esetleg apróra vágott bazsalikomot, borsot, sót; én még egy kis extra olívaolajjal is nyakon öntöm. Nem mondom, hogy ezt a hazatérésünk után is változatlan formában fogom előadni havi háromszor, de próbáltam már rák és spárga helyett sonkadarabkákkal és friss, valamint olajban eltett aszalt paradicsommal is ugyanezt - ugyanúgy megnyaltuk utána a tíz ujjunkat.

Mostanában egymást érték nálunk a vendégek - hála Istennek! Ez rám több szempontból is jó hatással van, de most csak arról mesélek, hogy ilyentájt előtör belőlem a CHAOS-pánik (Can't Have Anyone Over Syndome, copyright by Flylady), és vad takarításba, selejtezésbe, miegyébbe fogok. És megdöbbenek, mi mindent találok a szekrény mélyén...

Miss Minimalisttal még barátkoznom kell egy kicsit, mert a könyvgyűjteményem márpedig marad - de a múltkor elgondolkodtatott; írt egy érdekes bejegyzést az álom-énről és az ő cuccairól, amitől az én fiókjaimat nem lehet betolni.

- Az én álom-énem sokáig partiarc volt, úgyhogy az én vállfáimon ott lógnak az ő csinosnál csinosabb ruhái, miközben én igazából legjobban otthon érzem magam esténként egy fotelben egy könyv társaságában, két pohár bor után bóbiskolni kezdek (a koktélokról jobb nem szólni), és nem szeretek ismerkedni.
- Aztán egy darabig kreatív guru volt az álom-én: lett neki szép színes gombóc fonala, bambusz kötőtűje (fogalmam sincs, miért nem kötök, holott tényleg megnyugtató érzés), egy fióknyi albumkészítős vacka, hímzőfonalai. Ezzel az álom-énnel már több közös volt bennünk, de ezt az albumkészítős izéjét sosem fogom megérteni. Még jó, hogy vendéglátáskor meg ajándékcsomagoláskor felhasználhatom a sok színes papírt.
- A kreatív fázist követte az álom-énem gasztrokirálynő-fázisa; ő odavan a csokikért, én meg igazából a savanyú és csípős dolgokat szeretem, és a legeslegklasszabb desszert, amit el tudok képzelni, a jalapenos sajtosrúd. Úgyhogy csak kerülgetem sokáig a konyhaszekrényben az egzotikus csokijait...

Először azt gondoltam, nehezebb lesz majd különbséget tenni az álom-énem cuccai és a sajátjaim között. Szerencsére sokat segít az embernek, ha azt kell végiggondolnia, minek a tengerentúlra történő szállításáért hajlandó pénzt kiadni.

Nektek mivel pakolja tele a szekrényeiteket az álom-én?

Épp amire szükségem volt: egy nyugalmas déli regény. Nem tudom, mi hogy van a Trónok harcával: amennyire letehetetlen, egy idő után annyira lelomboz, hogy mindenkinek rossz. És a második kötetre ráadásul elegem lett a sok tinédzserkorú szereplőből. Ha jól számolom, az egyik királyjelölt tizenhat éves, a másik tizenhárom, Dany tizennégy, és felnőttnek ott van a nehezen kedvelhető Stannis.
Úgyhogy szünetet kellett tartanom, és felüdülésnek éppen remek volt Gilmore karcsú könyve.

A főszereplő Catherine Grace egy tüneményes kislány: okos, felvágott nyelvű, makacs és mulatságos - nagyon szerettem. Catherine Grace és húga egy déli kisvárosban élnek, apjuk a helyi baptista lelkész, anyjuk meghalt, amikor a lányok még egészen kicsik voltak.
Catherine Grace szemén keresztül úgy látjuk Ringgold városát, mint egy színes kaleidoszkópot; a mellékszereplők remekül kidolgozottak - a kedvencem a szomszéd, Gloria Jean volt, aki egyrészt ötszörösen elvált (hööörd), másrészt botrányosan kékre festi a szemét (még hööörd), harmadrészt pedig a legmelegebb szívű pót-anya, akit a lelkészlányok csak álmodhatnak maguknak. Nagyszerűen ellensúlyozza a szigorú lelkész apát, és rengeteget tanít Catherine Grace-nek fiúkról, ruhákról, körömlakkokról - később pedig elfogadásról és megbocsátásról.
A könyv elejét nagyon szerettem; édes és szomorú volt a kislány története, akinek minden percben hiányzik az anyukája. Ahogy Catherine Grace nőtt fel, úgy lett évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy az életét egy nagyvárosban képzeli el, és egyre céltudatosabban tett meg ezért mindent; végigdolgozta a nyarakat, vállalta a konfliktust az apjával és az első szerelmével. (Juj, az apát rémesen utáltam: egészen úgy képzeltem el, mint a Carnevale sorozat Justin atyáját, aki bigott és hátborsództató és könyörtelen, juj.) Az atlantai időszak - maga a beteljesült álom - ehhez képest kevésbé volt színes, aztán egy váratlan tragédia után Catherine Grace-nek vissza kell térnie Ringgoldba.
A könyvnek a legnagyobb pozitívuma az, ahogy bemutatja, hogyan érik a főhős a folyamatos kihívásoknak köszönhetően erős, kiegyensúlyozott nővé - az alapkonfliktussal voltak problémáim, de lehet, hogy ez az én hibám. Összességében nagyon élveztem.

(És aki elolvassa, azt is tudni fogja, miért paradicsom.)

Misi és Zsizsi jókor döntöttek úgy, hogy meglátogatnak bennünket: tegnap elküldtem őket Georgetownt nézni, és úgy jöttek este haza, hogy hú meg ha. Nekem is ilyenkor a kedvencem ez a városrész: a téglafalakon vöröslik a vadszőlő, a kerteket ellepik a színes lombok és a csillagsom piros bogyói, ráadásul már mindenhol glédában állnak a halloweeni tökkupacok.
Úgyhogy miután kisétálták magukat, úgy gondoltam, igazán megérdemelnek egy hangulatos őszi vacsorát - és lehetőleg nem túl macerásan elkészülőt, mert jobban szeretek vendéglátni, mint vendégnemlátni a konyhai robot közben.

Hazafelé előrelátón beszereztem pár szelet malachúst (a malac egyes alkatrészeinek nem tudom a magyar nevét, úgyhogy mindenki olyat vegyen, amilyet szeret), fél kiló gnocchit és pár üveg hard cidert (ez a buborékos almasör, tudjátok. A nem hard cider meg szűretlen almalé). Aztán tizenöt-húsz perc alatt előadtam a következő koreográfiát:

- felteszek forrni egy fazék vizet,
- amíg az felforr, oldalanként öt perc alatt megsütöm a malacszeleteket, majd félreteszem őket meleg tányéron (ez nagyon fancy módon hangzik, de csak annyit tesz, hogy a kerámiatányérunkat bedugom a mikróba, és 30 mp alatt megmelegítem)
- a lobogó vízbe belepottyantom a gnocchit,
- amíg a gombóckák főnek, a malac serpenyőjébe öntök fél csésze hard cidert, és bugyborékoztatom egy verset,
- aztán a ciderbe borítok egyharmad csésze sűrű tejszínt, és kézi habverővel elkeverek benne egy evőkanál magos mustárt (meg ne mondjátok B-nek, hogy a fém habverőmmel a teflonba nyúlkálok) és még gyöngyöztetem egy sort,
- végül a megfőtt gnocchit beleszedem a tejszínes-mustáros lébe, és jöhet a tálalás.

A lányok kaptak mellé egy-egy üveg hard cidert is, az összhang kedvéért, a vacsorát pedig tökpitével zártuk.

Amikor beköszöntött a május, Poppy levette az alsóneműjét és szeptemberig vissza sem húzta. Úgy ünnepelte a természet újjáéledését, mint egy hetvenes évekbeli hippi. Les anglais. Les punks.

Gabrielle egyszer próbálta ki, egy találkára igyekezve; de tíz perc múlva megbánta – gondosan kikerült minden kapualjat, amiből hűvös szellő csapott elő, minden fényes kőpadlót a szállodákban (elvből nem használt nyilvános mosdót, amikor a luxusszállók annyival kényelmesebbek: a titok annyi, hogy az ember céltudatosan belép, bólint a concierge-nek, gyorsan a mosdó felé veszi az irányt majd pár perc múlva ugyanígy távozik). A legrosszabb a metró volt – mozgólépcsőstül! -; igazi rémálom: leülésről szó sem lehetett.

Mire a környékre ért, eldöntötte: nem bírja tovább, betér az antik ruhákat áruló kis üzletbe. A kedvencei, a húszas évekbeli táncruhák között gyorsan szétnézett, aztán a fehérneműk felé vette az irányt és szerencséje volt: negyvenes évekbeli, őszibarackszín szaténnadrágocskára bukkant a méretében, hozzáillő csúcsos melltartóval. Sietett felpróbálni - a mandzsettagombok között válogató férfit az első pillanatban észre sem vette; vállával majdnem elsodorta. A férfi hanyagul felnézett és végigmérte. Gabrielle futó aligmosolyt villantott rá, majd a fülkébe vonult.

Kioldotta a diszkrét, átkötős sötétkék ruha övét, fogasra akasztotta és felpróbálta a fehérneműt. Levette a melltartót, rövidebbre igazította a pántot, majd visszavette. Sokkal jobb. Megfordult, hogy minden irányból megtekintse az eredményt.

Ebben a pillanatban a szeme sarkából észrevette, hogy résnyire nyitva a függöny, a férfi épp belát. Minden valamirevaló nő ismeri a trükköt: meglátni valakit, és úgy tenni, mintha mégsem. Kihúzta magát, arrébbfordult. A férfi elvigyorodott. Tudja, hogy észrevettem – villant át rajta, aztán kihívóan felemelte az állát, és szándékoltan lassú mozdulatokkal visszaöltötte a ruhát.

Mikor kilépett az üzletből, pár sietős lépés után a férfi utánakiáltott.

- Nem kávézna velem?

Gabrielle megperdült.

- Nem lehet, sietek egy beteg barátnőmet meglátogatni. – Ostoba kifogás; az első, ami eszébe jutott. Nem fogja az orrára kötni, hogy a szeretőjével találkozik a hagyományos cinq á sept-re.

A férfi feltűnően az órájára nézett, és pimaszul vigyorogva bólintott. Gabrielle felvonta a fél szemöldökét.

- Vacsora? – Hanyagul a ház mállott falának dőlt, kezét zsebre tette.

Megrázta a fejét.

- Utána dolgozni megyek, hajnali négy tájt fogok végezni. - Ez végre igaz volt.

- Petit dejeuner? – És mutatta is, milyen kicsire gondol, két ujját összecsippentve. Gabrielle szeme megvillant – quel culot! -, aztán elnevette magát és beleegyezett. Meghívatni nem akarta magát; egy darabig tűnődve nézte a férfit, oldalra billentett fejjel.

- Jöjjön át hozzám tízre.

Megadta a címet és már ott sem volt.

Reggel kényelmesen kibújt a hálóingéből, zuhanyzás után hamvas sminket tett fel, mélyvörös rúzst, haját gondosan feltűzte. Előkészítette az asztalt: fehér abrosszal terített, gyűrűbe húzta a lenvászon szalvétákat, majd tálba rendezte a a sarki pékségben vásárolt féltucat croissant-t és brioche-t, végül kávét főzött, és kivette a hűtőből a vajat, hogy megpuhuljon kissé. Eper- és sárgabarackdzsem egy-egy ramekinben, a két teríték mellé narancslé – kész is.

A ruhásszekrényéből elővette az osztrigaszín selyempizsamát, gondos mozdulatokkal élére vasalta, majd felöltötte. Alvásra sosem használta – sőt, tulajdonképpen eddig egyszer volt rajta egy galéria megnyitóján. Aznap este készülődéskor Poppy kiborította a teljes ruhatárát az ágyára, és egyesével felpróbált, majd könnyekig zaklatva a sarokba dobott minden egyes darabot. Gabrielle szánakozva nézte, majd – csak hogy megmutassa neki – elővette a délután vásárolt új pizsamáját és azt vette fel mindössze egy pár ezüst szandállal és kristályfülbevalóval. Senkinek nem tűnt fel, hogy hálóruhát visel - másnap a róla készült fényképpel hirdette a megnyitót az egyik színes magazin.

Semmi értelme nem lenne hónaphoz kötni - egyrészt időtlen idők óta nem írtam beszerzős postot, másrészt sokkal érdekesebb lesz, ha inkább azokat a zsákmányokat mutatom be az elmúlt hónapokból, amik nem díszelegnek ott mindenki más polcán is... ami közös bennük: valamennyi igazi női könyv.

1. Julia Alvarez: In the Time of the Butterflies
Négy lánytestvér életének történe a Trujillo-diktatúrát nyögő Dominikán - egyébként valós magja van: a nővérek közül hármat valóban kivégeztek egy földalatti mozgalomban történt részvételért. A négy nővér felváltva narrálja a történetet.

2. Francesca Marciano: Casa Rossa
Hangulatos olasz családregény három generáció nőalakjain keresztül - Rómában, Pugliában, Új-Angliában és New Yorkban játszódik.

3. Patricia Falvey - The Linen Queen
Ezt a regényt úgy képzelem, mint egyik nagy kedvencem, a Recipes for a Perfect Marriage-ből a nagymama írországi történetét és a Kék Biciklit egybeolvasztva. Sheila 1941-ben megnyeri az észak-írországi Linen Queen-választást, és reméli, hogy ez eléggé megnöveli az esélyeit arra, hogy otthagyja a szülőfaluját. Amit nem vesz számításba, az a második világháború és az amerikai megszállás...

4. Deborah Lawrenson - The Lantern
Modern gótikus regényként hirdetik, sötét rejtélyekkel - ráadásul egy levendulamezőkkel körülvett dél-franciaországi házban, amit GenÉvriers-nek hívnak: hát nem csodálatosan hangzik? Egy kicsit a Rebeccára emlékeztet a leírás alapján.

5. Erica Bauermeister - The School of Essential Ingredients
Jaj, hát persze, hogy bármire lecsapok, aminek a címéből az derül ki, hogy minimális köze van a főzéshez... pláne, ha az ajánlója szerint a Chocolat-ra is hasonlít! (Igaz, azt is írják, hogy a Like Water for Chocolate-re is emlékeztet, ami pedig brrr.) Egy varázslatos főzőiskola meséje, és nyolc tanítványé, akik sokkal többet kapnak, mint egyszerű recepteket és technikákat - Lilliannek köszönhetően az egész életük megváltozik a hétfő esti közös főzéseknek köszönhetően.

6. Sarah Jio - The Violets of March
Ezt becsszóra nem akartam megvenni, de az amazon hónapról hónapra egyre kitartóbban ajánlgatta, illetve az olvasók egyre klasszabb és klasszabb értékeléseket írtak róla... A mélyponton lévő írónő, Emily Bainbridge Islanden tölti a nyarat ősöreg nagynénje meghívására, és felfedez egy 1943-ban írt régi naplót, ami különös módon kapcsolódik a saját életéhez.

7. Anna Jean Mayhew - The Dry Grass of August
Déli regény, woohoo! Szegregáció, Észak-Karolina, egy angyali szívű fekete házvezetőnő és egy tragédiába fulladt családi nyaralás, aminek következtében a tizenhárom éves Jubie ráébred szülei korlátoltságára, és hatalmas lépést tesz a függetlensége felé...

8. Patricia Schoenewaldt - When We were Strangers
"Ha elhagyod a falut, idegenek között fogsz meghalni" - figyelmezteti Irmát az édesanyja, de a húszéves lány túl szegény és csúnya ahhoz, hogy férjhezmenésről álmodhasson az abruzzoi kis faluban. Szerencsét próbálni indul az Újvilágba, ahol először Clevelandban, majd Chicagoban, végül San Franciscoban telepszik le - csodálatos, segítőkész barátokkal találkozva az útján.

9. Sarah Addison Allen - The Peach Keeper
Rejtélyek, varázslat, egy elhagyott régi ház, és Észak-Karolina vízesései - mi kell több? Addison nagy kedvencem lett.

10. Sandra Kring - The Book of Bright Ideas
Két kislány együtt töltött nyaráról szól, akik tragikus titokra bukkannak...

11. Anna Gavalda - Hunting and Gathering
Nem szépséges borító? És annyian dicsérik... különben is, odavagyok a szeretnialó különcökről szóló feelgood-regényekért.

12. Susan Hill - The Woman in Black
Juj, állítólag olyan, mintha Jane Austen írt volna az angol lápvidéken játszódó kísértethistóriát...

13. Anna Johnson - Savvy Chic
Ez a nő a legújabb girl crush-om. Vidám, stílusos, eszméletlenül kreatív, lázadó szellemű, és minden élethelyzetre van egy semmibe-nem-kerülő klassz tanácsa. Frugally fabulous.

14. Susanna Kearsley - The Winter Sea
Még egy Angliában játszódó regény, amit rengetegen szeretnek - bár időutazós történelmi, amivel kapcsolatban mindig fenntartásaim vannak. Meglátjuk.