Épp amire szükségem volt: egy nyugalmas déli regény. Nem tudom, mi hogy van a Trónok harcával: amennyire letehetetlen, egy idő után annyira lelomboz, hogy mindenkinek rossz. És a második kötetre ráadásul elegem lett a sok tinédzserkorú szereplőből. Ha jól számolom, az egyik királyjelölt tizenhat éves, a másik tizenhárom, Dany tizennégy, és felnőttnek ott van a nehezen kedvelhető Stannis.
Úgyhogy szünetet kellett tartanom, és felüdülésnek éppen remek volt Gilmore karcsú könyve.
A főszereplő Catherine Grace egy tüneményes kislány: okos, felvágott nyelvű, makacs és mulatságos - nagyon szerettem. Catherine Grace és húga egy déli kisvárosban élnek, apjuk a helyi baptista lelkész, anyjuk meghalt, amikor a lányok még egészen kicsik voltak.
Catherine Grace szemén keresztül úgy látjuk Ringgold városát, mint egy színes kaleidoszkópot; a mellékszereplők remekül kidolgozottak - a kedvencem a szomszéd, Gloria Jean volt, aki egyrészt ötszörösen elvált (hööörd), másrészt botrányosan kékre festi a szemét (még hööörd), harmadrészt pedig a legmelegebb szívű pót-anya, akit a lelkészlányok csak álmodhatnak maguknak. Nagyszerűen ellensúlyozza a szigorú lelkész apát, és rengeteget tanít Catherine Grace-nek fiúkról, ruhákról, körömlakkokról - később pedig elfogadásról és megbocsátásról.
A könyv elejét nagyon szerettem; édes és szomorú volt a kislány története, akinek minden percben hiányzik az anyukája. Ahogy Catherine Grace nőtt fel, úgy lett évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy az életét egy nagyvárosban képzeli el, és egyre céltudatosabban tett meg ezért mindent; végigdolgozta a nyarakat, vállalta a konfliktust az apjával és az első szerelmével. (Juj, az apát rémesen utáltam: egészen úgy képzeltem el, mint a Carnevale sorozat Justin atyáját, aki bigott és hátborsództató és könyörtelen, juj.) Az atlantai időszak - maga a beteljesült álom - ehhez képest kevésbé volt színes, aztán egy váratlan tragédia után Catherine Grace-nek vissza kell térnie Ringgoldba.
A könyvnek a legnagyobb pozitívuma az, ahogy bemutatja, hogyan érik a főhős a folyamatos kihívásoknak köszönhetően erős, kiegyensúlyozott nővé - az alapkonfliktussal voltak problémáim, de lehet, hogy ez az én hibám. Összességében nagyon élveztem.
(És aki elolvassa, azt is tudni fogja, miért paradicsom.)
