Mostanában egymást érték nálunk a vendégek - hála Istennek! Ez rám több szempontból is jó hatással van, de most csak arról mesélek, hogy ilyentájt előtör belőlem a CHAOS-pánik (Can't Have Anyone Over Syndome, copyright by Flylady), és vad takarításba, selejtezésbe, miegyébbe fogok. És megdöbbenek, mi mindent találok a szekrény mélyén...
Miss Minimalisttal még barátkoznom kell egy kicsit, mert a könyvgyűjteményem márpedig marad - de a múltkor elgondolkodtatott; írt egy érdekes bejegyzést az álom-énről és az ő cuccairól, amitől az én fiókjaimat nem lehet betolni.
- Az én álom-énem sokáig partiarc volt, úgyhogy az én vállfáimon ott lógnak az ő csinosnál csinosabb ruhái, miközben én igazából legjobban otthon érzem magam esténként egy fotelben egy könyv társaságában, két pohár bor után bóbiskolni kezdek (a koktélokról jobb nem szólni), és nem szeretek ismerkedni.
- Aztán egy darabig kreatív guru volt az álom-én: lett neki szép színes gombóc fonala, bambusz kötőtűje (fogalmam sincs, miért nem kötök, holott tényleg megnyugtató érzés), egy fióknyi albumkészítős vacka, hímzőfonalai. Ezzel az álom-énnel már több közös volt bennünk, de ezt az albumkészítős izéjét sosem fogom megérteni. Még jó, hogy vendéglátáskor meg ajándékcsomagoláskor felhasználhatom a sok színes papírt.
- A kreatív fázist követte az álom-énem gasztrokirálynő-fázisa; ő odavan a csokikért, én meg igazából a savanyú és csípős dolgokat szeretem, és a legeslegklasszabb desszert, amit el tudok képzelni, a jalapenos sajtosrúd. Úgyhogy csak kerülgetem sokáig a konyhaszekrényben az egzotikus csokijait...
Először azt gondoltam, nehezebb lesz majd különbséget tenni az álom-énem cuccai és a sajátjaim között. Szerencsére sokat segít az embernek, ha azt kell végiggondolnia, minek a tengerentúlra történő szállításáért hajlandó pénzt kiadni.
Nektek mivel pakolja tele a szekrényeiteket az álom-én?
