Szeretném tudni, van-e még nő, aki hűséges a saját, névjegyének számító illatához, és sosem kalandozik. Én rég feladtam: annyi izgalmas parfüm van – hogyan is lehetne egynél megmaradni? Ráadásul mindegyik más és más hangulatot kelt; természetesen mást vágyunk viselni egy energikus, napsugaras tavaszi délelőttön, és mást egy nyugodt, esős őszi estén.
Inkább úgy gondolok a parfümre, mint ruhára – mindig az alkalomhoz illő módon viseljük.
Ahogy a ruhatárunk is különbözik, a parfüm-ruhatára sem egyezne meg két nőnek; nekem először is biztosan szükségem lenne egy friss, pezsgő, tavaszi hangulatú illatra. Citrusos-savanykásnak képzelem, zöldnek, kissé csípősnek, akár egy mediterrán citruskert, amelyet ciprusok sora vesz körül – állítólag ez utóbbi ihlette az Eau d’Hadrient Annick Goutaltól; érdemes lesz kipróbálni.
A második illat egy felnőtt, kiegyensúlyozott, diszkrét és magabiztos munkahelyi illat lenne: az édességet itt is kerülném. Lágy lenne, füstös, ködös, egy kevés kesernyés dohánnyal és fehér mósusszal. Carontól a Tabac Blond a jelöltem: olyan titokzatosnak képzelem, mint Edith Piaf hangját.
A harmadik illat maga volna a visszafogott elegancia: akár a ruhásszekrény „kis feketé”-je. Elég halk ahhoz, hogy nappal lehessen viselni, és elég karakteres ahhoz, hogy este is megállja a helyét. Finom bőrkesztyű illatát képzelem magam elé, vagy nem is: bőrbe kötött régi könyvet, a lapjai között száradó virágokkal. Akár Cartiertől a L’Heure Fugueuse: bőr, zöld fűszernövények és kevés jázmin.
A negyedik: drámai, figyelemfelkeltő, csábító. A nehéz virágillatoktól idegenkedem és az édes gyümölcsök sem az én világom, ezért ezzel a kategóriával vagyok a legnagyobb bajban. Talán nekem való lenne Girogio Armanitól az Onde Extase: állítólag egy arcát festő gésa képe ihlette. Rizspor, mósusz, szezám és nárcisz, cédrus, bergamott és feketebors illata keveredik benne. Engem kíváncsivá tett…
Az ősz beköszöntével nyugodt, álmodozó, meleg illatot választanék: állítólag a narancsvirág kifejezetten megnyugtatóan hat (ráadásul a telet idézi), de én biztosan a levendulára szavaznék. Gris Clair Serge Lutenstől: könnyű, száraz levendulaillat és tiszta, hűvösen gomolygó füst egy kihunyt tűz után.
Lenne még nyaralós illatom (persze lehet, hogy több is: elvégre hogyan is lehetne ugyanolyat képzelni a tengerpartra, mint egy mozgalmas városnézős kiruccanáshoz…), külön parfüm az esküvőmre és külön egy hideg füstölőillat a temetésekre (L’Artisan Passage d’Enfer, aminek a borzongató név ellenére olyan hidegtiszta illata van, mint egy februári reggelnek, amikor már látjuk a hó alól kikandikáló első virágokat) – és mivel az egész játék mit sem ér, ha közben nem élvezzük: lenne egy szórakoztató, szokatlan, szúrós paradicsomos-füves parfümöm is (Eau de Campagne a Sisley-től).
Ti milyen parfümöket viseltek?
