Hagyománnyá vált, hogy minden évben elmegyünk a Washington Choral Arts Society karácsonyi koncertjére. A folyóparti Kennedy Centert ilyenkor gyönyörű, csillámos, mesei karácsonyi díszbe öltöztetik, piros ruhás kísérők segítik a nézőket, hogy minél hamarabb megtalálják a helyüket, és amikor minden elcsendesedik a teremben, lassan bevonul a teljes kórus, közben énekelve. Ezúttal a Masters in this Hall című francia klasszikust választották bevonulózenének (nem ismerem az eredeti címét) - a hideg futkosott a hátunkon, ahogy egyre hangosabban szólt a Nowell! Nowell! Nowell!
Idén az orosz nagykövet volt a koncert fővédnöke, és az Urali Filharmonikusok kísérték a kórust. A kórusművek között orosz szerzők darabjait játszották. A Csajkovszkij-művek alatt úgy éreztem magam, mint egy orosz nagyhercegnő, aki a karácsonyi bálba érkezett, fehér szőrmékbe bugyolálva, a havas tájon át sikló szánon - gyönyörű volt. A koncert második felében hagyományosan megénekeltetik a közönséget: a két évvel ezelőtti francia és a tavalyi belga után idén oroszul tanították meg nekünk a Csendes Éj első versszakát. Ezalatt mindig nagy a nevetgélés, és a közönség engedelmesen követi a nyelvtanár (ezúttal az Orosz Kultúrintézet egyik munkatársa) instrukcióit. Ha nem átírással lenne a szöveg, hanem cirill betűkkel, könnyebb lenne olvasni - suttogta B, aztán elmélázott. Nahát, ez a vertyepe biztos azt jelenti, hogy bölcső. Erre a két előttünk ülő néni, akik előtte is mosolyogva néztek hátra időnként, oldalba bökték egymást. Bölcső - mondták egymásnak, aztán kuncogtak.
Ó, de fog hiányozni ez a hagyomány is. Jövőre kénytelen leszek önállóan megtanulni görögül a szöveget, a ciprusi EU elnökség tiszteletére.
