Ismét egy szerény házikó. A legszebb kastély, ahol valaha nem voltam. Nem az én hibám: épp egy koncert előtt próbált a bálteremben a zenekar, ezért bezárták az alsó szintet. Őszintén: nem álomian fest? Írország déli részén, Corktól nem messze fekszik, és máig lakják. A család az általuk nem használt alsó szinten szívesen végigkalauzolja az érdeklődőket, akik megcsodálhatják a Versailles-ből származó kárpittal borított termeket. Az oldalsó szárny kis teaházában kapni pogácsát és teát. Ugyanitt szolgálják fel a reggelit azoknak, akik úgy döntenek, hogy megszállnak a keleti rész szobáinak egyikében.
Bár, mint említettem, a házban nem sikerült körbenézni, meggyőződésem, hogy az igazi értéke a panoráma. A nyugati ablakok mindegyike a tengeröbölre néz (szerencsére a kerttervezőknek volt annyi eszük, hogy mindezt hagyják teljes szépségében érvényesülni, és alacsony növényekkel ültették tele az előkertet). A keletiekből a klasszikusan elegáns, olasz stílusú kertre látni, ahol már nem kötötte a kertészek kezét semmi: valóságos paradicsomot alkottak, egy hétszintű, teraszos csodát, aminek az aljában sűrű lilaakác-lugas veszi körül a szökőkutat, a tetejére pedig az azaleák szegélyezte Százfokú Lépcsőn jutni el. Innen aztán, ha lehet, még meseszerűbb kilátás nyílik.
