cinnamon

Nálunk családi vonás: a nők autóban könnyen rosszul lesznek. Rettentően meg tudja keseríteni az ember életét. Talán ezért is tartok annyira a vezetéstől. Mi értelme megtanulni, ha úgysem leszek képes kihasználni a tudást...? Sokan vigasztaltak, hogy volán mögött egészen más; de sosem találkoztam olyasvalakivel, aki hozzám hasonlóan nehezen viseli az utazást, ám valósággal kivirágzik, ha ő a sofőr.
B könnyedén vezet, és hírből sem ismeri a motion sickness-t. Nem is nagyon érti, amikor negyedóráig próbálom visszagyömöszölni a gyomrom a helyére egy-egy legényes fékezés vagy kanyar után.
A legutóbbi vezetés-tanuláskor vígan kacsáztam a festett jelek között - egyet jobbra, egyet balra -, és nagyot rikkantottam:
- Nohááát, így tényleg nem olyan rossz, mint amikor utas vagyok! A végén még egészen belejövök. Ügyes vagyok? - pislantottam jobbra büszkén. B fehér arccal, mereven ült az anyósülésen.
- Ööö, nagyon. Most állj be ahhoz a fához. Nem így. Háttal.
Harminc perc és öt kísérlet múlva:
- Nem látom azokat a nyamvadt csíkokat!!! Mégis hogyan kéne közéjük állnom? Nyitogassam félpercenként az ajtót, hogy kilessek?...
- Oké, sebaj - mosolygott B halványan - Menjünk. - Majd egy hatalmas sóhaj után: Neked mindig ilyen érzés?...
Hoppá! Alighanem én lehetek az első, aki mellett most ő is megtapasztalta, milyen, ha a torkodban a gyomrod. Kedvesen megsimogattam.
- Egy kis kóla, mentolos rágó, vagy citromos víz helyrehoz. Induljunk haza.