A köszönésen kívül nem sok szót váltottak egymással. Néha elnézést, ha egymásba ütköztek a fénymásolónál, olykor kellemes ünnepeket, locsolnád a bonszájomat, amíg szabadságon leszek?, egyszer egy náthás februárban egy feszengős kérhetek egy teafiltert? A lány komolyan ránézett hatalmas zöld lencsibaba-szemeivel - addig azt hitte, ilyen komolyan csak a gyerekek tudnak -, benyúlt a fiókjába, és előhúzott egy bambuszdobozkát, amin fekete macskakaparás-betűk sorakoztak egymás alatt. Filterem nincs, mondta, csak szálas zöldtea. Genmaicha.
A teának fű és pattogatott kukoricaíze volt. Illett a lányhoz: belőle is valami meleg, krémes, zöld illat sugárzott.
A kis teakonyhában általában egyszerre ebédeltek: jóval később a többieknél, és szinte mindig szótlanul. A lány a teázáson kívül az ebédet is kis szertartásként kezelte, ő pedig nem merte megzavarni az áhítatban. Előkerült a kis, rekeszekre és szintekre osztott sárga műanyag doboz, tetején vidám macskákkal: benne főtt rizs, színes zöldség, kevés hús, és egy kis fehér valami, ami úgy nézett ki, mint egy aprócska gőzgombóc. A lány néha virágos rétet rakott ki a az ételből, máskor tojásból kikelő csibéket, egyszer kismalacot, kunkori farokkal. Erre különösen büszke lehetett, mert ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmesélte, hogyan állította össze. A színezék természetes volt, valami japán furcsaság: ami a flamingók rózsaszínjét is adja. A malacfarok kunkori rákocska.
Ebéd után jött az elmélyült teázás: a három fületlen teáscsésze valamelyikéből. Szilvavirág, bambusz, krizantém. Huszonhét napig tartott egy tízdekás adag tea, utána új következett. A senchának halszaga volt, a banchának semmilyen - a jázminos que she jian tetszett neki legjobban. Úgy gondolta, egyszer elhívja a lányt egy teaházba. Majd. Néhányszor megpróbálta, de valahogy sosem jött össze a dolog: épp ott lábatlankodott valaki a közelben, csörgött a telefon, vagy csak egyszerűen nem úgy alakult.
Egy esős novemberi reggelen épp a kábeleket rendezte, amikor a titkárnő szörnyülködő arccal megállt a szerverszoba előtt. Tudod, az a furcsa kislány a bérszámfejtésről? Tegnap elütötték. A robogójába belement valami dzsip, tíz métert repült szegény...
Egy darabig szótlanul meredt maga elé, aztán a teakonyhába indult. Kivette a szekrényből a három virágos csészét. Ma következett volna a krizantémos, egészen márciusig.
I know you little, I love you lots,
my love for you could fill ten pots,
fifteen buckets, sixteen cans,
three teacups, and four dishpans.
-Shel Silverstein
