Néha mégsem lehet csak úgy abbahagyni. Néha az ember lánya kap egy emailt, amiben lenapsugarazzák, biztatják egy kicsit, és mintegy mellékesen megjegyzik, hogy az ő blogja volt, amit először olvastak.
Ilyenkor az ember lánya egy kicsit még sajnálja magát, szüppög egy sort, felveszi a kályhameleg flanelpizsamáját, és egy bögre teával kézenfogva belekuporodik a piros fotelbe. És kitalálja, hogy is legyen tovább.
Képzeljétek, átjelentkezem a Debreceni Egyetemről az ELTE-re.
Ugye, drukkoltok...?
Addig is, míg a kudarcélmény kevésbé fáj, igyekszem hozni valami szépet időről időre. Elvégre ez a blog ezért született.
Ezenkívül pedig...
