Zsoci letette a pultra a kávésbögrét, és álmosan a barnacukros üveg felé nyúlt. Levette a parafa tetőt, majd elkerekedett szemmel meredt a cukorra.
- Öööö... - piszkálta meg kanalával a kerámialapocskát - ez mi?
- Cukormentő izé. Agyagból van. Be kell áztatni vízbe, majd a pikszisbe tenni, és akkor nem képződik benne szétrobbanthatatlan tömb.
Felcsillant a szeme.
- Aztaaaa...! Micsoda ötlet!
Úgyhogy most veszek nekik is egyet.
Szeretem megfertőzni más emberek konyháját :-) az első Macs volt, aki a sütőporos dobozkámra csodálkozott rá, majd ő is beszerzett egyet. Ráadásként odaadtam a citromos levendulalekváromat is. A második Nina, akinek egy különösen jól sikerült banános palacsinta-reggeli után odaajándékoztam a receptet és a juharszirupot. Aztán Misi, aki csípős angol mustárt kapott egy killiney-i sörözés után (ez volt a kocsma csudafinom szendvicsének a titka). Meli, aki melaszt, hogy akkor alkothasson pumpernickel kenyeret, amikor csak kedve szottyan rá. Edit, aki forrócsoki-rudakat: csiliset, mézeset, majd merész zöldteás fehéret. És most a DC-i vendégeinkkel is folytatódik a hagyomány. Jó érzés :-)
