A ruhám szélét tépegetve vártam az előtérben az előző governesst. Hazám nyelvére általában nevelőnőnek fordítják, de az ódon sziget birtokainak teljhatalmú úrnői jóval többek ennél.
Meglepett, amikor a kicsi, napsugárszőke, fátyolos hangú Vic leviharzott a nyikorgó falépcsőn és erőteljesen magához ölelt. A hajából szikrák pattogtak, és éreztem a belőle áradó füst- és zsarátnokillatot. Mikor meghallotta, hogy a Házfő engem választott az ő utódául, noha nem ismertük egymást, azonnal írt nekem; így a Shráid Mac Liam-házról már az érkezésem előtt rengeteget megtudtam.
Vic-kel egy zizegő, szitakötő-röptű hetet töltöttünk együtt. Anyásan osztogatta a tanácsait, szülőhazám ételeit főzte nekem ebédre, majd megterített a mályvaszín szalonban. Elkísért a közeli városkában tett felfedezőutamon. Átadta a kulcsokat, megmutatta leendő szobácskám rejtett zugait, felvitt a padlásra. Lefelé tartottunk épp, a félelmes Házfő könyvtárszobája előtt, amikor Vic halkabbra fogta a hangját.
- Nyugodtan beszélhetsz - mosolyogtam -, nincs benn.
Csodálkozva nézett rám.
- Honnan tudod?
- Nem érzem a gyertyafényt a túloldalról.
Vic szélesen, örömmel visszamosolygott, és szemében felismerés csillant. Visszavitt a már alaposan végigjárt pincébe, és elmesélte, melyik zugban rejtezik a ház szelleme és ki ő. Azt mondta, újholdkor gyújtsak fehér gyertyát, és egy cserép hófehér ("de semmilyen más szín ne legyen benne!") virág földjébe rejtsem a papírra írt kívánságomat. Hogy ha a velem szomszédos szoba lakója, a méregmester áskálódna, tegyek a válaszfalhoz nyitott ollót. A házban lakó aprónéptől ne féljek, de ha kellemetlenné sűrűsödik a jelenlétük, használjak sós vizet az elűzésükre. A közeli tengeröböl ajándékaira figyeljek (valóban: az első, amit kaptam, egy szürke kavics volt, nevem fehér kezdőbetűjével. A második egy ugyanilyen kavics, fivérem betűjének rajzával). Hogy a jóskártyákat fekete bársonyzsákocskába rejtsem.
Végül rám bízta a hócipős, fekete macskát is, aki később a famulusom lett, és ő maga elrepült a délkeleti széllel. Néha még hírt adott magáról, ellátott egy-két tanáccsal, aztán elhallgatott. Olyan erősen át voltak itatva a falak a jelenlétével, hogy amikor Ssy, aki sosem vetett kártyát, elővette nálam a lapokat, meglátta bennük egy idegen férfi jövőjének minden részletét. Én ott kezdtem meghallani a saját őrangyalaim hangját. És ezek még csak a kisebb csodák voltak. A két nagy később következett: két borsószem-lábujjú, gödröcskés csomag.
A Shráid Mac Liam-házban én lettem a harmadik boszorkány-governess, tudtam meg a család réges-régi szolgálójától - az egyedülitől, aki felismert bennünket. A Vicet megelőzővel, a Boszorkány-Anyával egyszer találkoztam. Akkoriban teljesen lekötöttek a hermetikus mágia-történeti vizsgák. Rám nézett, és azt mondta, használjam muskotályzsálya olaját és rozmaringteát a kimerültségemre. Ha én voltam a szikraeső, Vic a lobogó tűz, Anya a meleg, hamvadó parázs.
Miután elvégeztem, amiért a szigetre mentem, egy napon én is meghallottam a saját szelem hangját. Kacskaringós úton jutottam nyugatra, egyikébe a legnagyobb Házaknak. Ismét governess leszek, de itt nem az egyedüli: ezúttal a Boszorkány-Anya maga sietett köszönteni. A tenyerében furcsa ábrákat láttam.
- Életfa? - mosolyogtam rá.
Bólintott. A Háromarcú Istennő hozott, Cinnamon. Megrajzolom a tiédet is.
