I am the Teller of Tales,
Gaze into the fire with me,
For I know of the Badger Lords,
And their mountain, by the sea (...)
So here is my story, may it bring
Some smiles, and a tear or so,
It happened, once upon a time,
Far away, and long ago.
Outside the night wind keens and wails,
Come listen to me, the Teller of Tales!
-Brian Jacques
Asszociáljunk:
Mesemondó.
Mi az első dolog, ami eszetekbe jut?
Nekem nem gyerekkönyvtár színes párnákkal teleszórt olvasóterme, csillámos szárnyú Tündér Ilona, vagy fotelben kuporgó nagymama. Semmi köze meleg, fészekpuha, nyugalmas érzésekhez.
Nekem a mesemondó: borzongás, feszültség, egy kicsit félelem, érzelmi hullámvasút, dráma, mélység. Torz, piszkos, igazságos és könyörtelen, alig-merek-odanézni-de-azért-az-ujjaim-közt-kukucskálok.
Valószínűleg Jim Henson Storyteller-sorozatának köszönhető a dolog, amit gyerekként ájult figyelemmel bámultam szombat reggelente: a leghátborzongatóbb Grimm-meséket adta elő John Hurt, plasztikus képekkel illusztrálva - a mai szülők biztosan nem mutogatnának ilyet a gyerekeknek, de én roppantul élveztem.
Már akkor meggyőződésem volt, hogy a mese nem korhatáros műfaj. Azóta is szeretem őket: legjobban a sötét, furcsa meséket, amik felkavarnak és borsódzik tőlük a hátam.
Épp ezért az egyik szemem sír, a másik nevet: nevet, mert végre, végre Magyarországon is lesz felnőtteknek szóló nemzetközi mesemondó fesztivál: A Holnemvolt, március 12-13-án. A Tarkabarka Hölgy és Petra szervezik: két magukkal ragadó forgószél. És sír, mert én épp nem tudok otthon lenni... de ti, nálam szerencsésebbek, egy percig se habozzatok. Hallgassatok meséket a világ minden tájáról, több nyelven, értő tolmácsok segítségével (vagy anélkül), ámuljatok, kacagjatok, izguljatok, könnyezzetek - szeressétek.
