Kedvesek,
van annak értelme, hogy oda-vissza datálom a postokat? Mert ez február 18-hoz kapcsolódik, de elé fogom pakolni a két nappal korábbiakat, mihelyst B levarázsolja nekem a fényképezőgépről a fotókat.
Szóval lakberendezés. Az első nagyon amerikai ízű lakás, amivel találkoztam, Rie-é volt, Zuglóban. Imádtam. A térelválasztóként, féloldalasan beállított kanapét, az eltolva feltett polcokat, a gyöngyös szélű, hanyagul odavetett takarót ("throw"-nak hívják) a kanapé hátán. Minden addig látott lakástól különbözött, és amikor lehetőségem nyílt rá, megpróbáltam ugyanezt a hangulatot reprodukálni a sajátomban is - bár a kanapé illedelmesen a falhoz került, és a merész bordó-királykék-smaragd ékkőszínek helyett nálam barack széplett és vörös.
Ahogy a mostani, alakulóban lévő fészekben körbenézek, jóval több benne az európaiság, mint abban, és nem kizárólag amiatt, mert B ízlése is megjelenik :-) valahogy visszabillent a mérleg, az új megoldások próbálgatása helyett fontosabb a praktikum.
Tudjátok, itt micsoda gondot jelent az ágyneművásárlás? Ha az ember tisztességes magyar módra óhajt aludni, kénytelen az IKEA-ban válogatni. Egyébként az amerikaiak a következő fészekben hajtják nyugovóra a fejüket: a derékfájdítóan pihepuha matracra letesznek egy meleg takarószerűt (comforter). Erre jön a lepedő, lehetőleg gumis szélű, amit még véletlenül sem lehet kivasalni, hogy a praktikus összehajtásról ne is ejtsünk szót. Erre fekszik a delikvens. Rá még egy lepedő. Ugyanis az ezt követő réteg egy olyan paplan, ami önmagában annyira szép: hímzett és/vagy steppelt, hogy nem kerül rá huzat. Majd a sorban az utolsó: a nappalra szóló ágyterítő. Csodásan el lehet játszani az összehangolt színekkel (fő szabály: a lepedő és a párnahuzat azonos, a többit ízlés szerint variáljuk), csak épp mi megbolondulunk tőle.
Most hiába van két garnitúra hálószobabútor a hálóhodályunkban, a matracot letettük a földre és azon alszunk édesdeden. Gémberedés nélkül.
