Az egyik lengyel kolléganő hamarosan hazaköltözik. A fiúk igazán rendesek voltak: segítettek neki a doboz- és bútorpakolászásnál, cserébe mindegyikük hazaállított néhány aprósággal, amire Yolanta már nem tartott igényt. Én egy pitesütő tállal lettem gazdagabb (amit hamarosan ki is szeretnék próbálni, jut eszembe). Először. Aztán B óvatosan megpendítette, hogy Yolanta a kerékpárját is árulja, ami igazán szép darab, és a tulajdonosa összesen kétszer ha ült rajta.
- Nem baj, van nekem klassz bicajom otthon. Rozál - feleltem.
B még egy darabig hümmögött és a bicikli alacsony árával hozakodott elő, mire én rámutattam, hogy enyhén szólva nem vagyok egy kerékpárbajnok. Ennyiben maradtunk. Aztán egy héttel később se szó, se beszéd hazaállított egy igazán csinos, stramm, világoskék Schwinn női biciklivel.
- Még lejjebb vitte az árát, nem lehetett otthagyni - nézett szégyenlősen - Tessék, hoztam neked biciklit.
Úgyhogy így lett nekem még egy. A kolléganő tiszteletére Jolánkának neveztem el, és elhatároztam, hogy hamarosan felavatom. Egyik szombat reggel bepakoltunk a hátizsákunkba egy takarót, egy termosz hideg teát, némi darálthúsos tésztabatyut, gyümölcsöket, olívabogyót, sajtot és miegymást, és nekiindultunk piknikelni. A Ház mögött, a patak melletti erdősávon átvezető autóutat hétvégenként lezárják, ilyenkor az kizárólag a görkorisoké, a bicikliseké és a futóké (az erdei utakat a lovasok tartják fenn maguknak).
- Juhéééé! Biciklizek! - rikoltoztam lelkesen, miközben az úton kacsáztam és csodáltam a fákon cikázó csíkosmókusokat. B előttem tekert a saját piros kerékpárján és vigyorgott hozzá. Az egyik patakparti grillezőhelynél aztán megálltunk (én ügyesen időzítve ekkor akkorát estem Jolánkával, hogy még most is fáj a bokám), leterítettük a takarót és nekiálltunk felhőformák találgatása közben uzsonnázni. Azt hiszem, ebből rendszeres programot csinálunk.
