- Ez a legeslegeslegjobb könyv. Egyszerűen tökéletes - közöltem, és kiemeltem belőle az orrom egy pillanatra.
- Miért? - kérdezte B.
Háromszor nyitottam ki a számat, hogy értelmes választ adjak neki - aztán csak legyintettem, és visszatemetkeztem a lapok közé.
„If you shouldn't be defendin' him, then why are you doin' it?”
„For a number of reasons,” said Atticus. „The main one is, if I didn't I couldn't hold up my head in town, I couldn't represent this county in the legislature, I couldn't even tell you or Jem not to do something again.” […]
„Atticus, are we going to win it?”
„No, honey.”
„Then why-”
„Simply because we were licked a hundred years before we started is no reason for us not to try to win,” Atticus said.
Miért? Miért olyan nehéz a jó könyvekről posztot írni? Mert unalmas felsorolás lesz belőle. Leírhatom én, hogy a hatvanas években játszódik Alabamában (a legmélyebb Délen - a fülemben minden szereplő Forrest Gump alabamai akcentusával szólalt meg), hogy a központi téma a feketék polgárjogi harca, a poros kisvárosiak szűklátókörűsége, egy egyedülálló apa, aki erkölcsi tartást akar adni a gyerekeinek - mindez a kilencéves Scout szemén keresztül. Déli regényt már olvastunk, gyerek-narrátorral Mississippit lehet rekeszteni. Akkor írjak a finom, ironikus humorról, amit Lee a naiv Scout szavaiba csomagol? Arról, ahogyan mindent megkérdőjeleztet az olvasóval, pusztán azért, mert Scout a miért-korszakot éli?
"Somewhere, I had received the impression that Fine Folks were people who did the best they could with the sense they had, but Aunt Alexandra was of the opinion, obliquely expressed, that the longer a family had been squatting on one patch of land the finer it was."
Megemlíthetem, hogy milyen életszagúak a karakterek - de ettől még nem fogjátok érezni, mennyire szerettem a gyerekeket (állati nehéz ám meggyőző, gyerekszerű gyerekeket megrajzolni!), a bölcs Atticust (akit mindenki szeretne a saját apjának tudni), Miss Maudiet és a többieket. (Apropó, Atticus Finchet Gregory Peck alakításában a Film Institute a legnagyobb mozihősnek kiáltotta ki.) Esetleg felsorolhatom, hogy ez a kicsi könyv mennyi témát érint a korabeli oktatás problémáitól kezdve a white trash-eken át a hanyatló, belterjes, büszke déli fehér családokig.
"Atticus told me one time that most of this Old Family stuff's foolishness because everybody's family's just as old as everybody else's."
Vagy megemlíthetem az egyszerű, dísztelen nyelvezetet, ami egyetlen pillanatra sem szűnik meg egy kilencéves gyerek szintjén mozogni, és mégis hihetetlen erővel adja vissza az igazságtalanul megvádolt fekete Tom Robinson vérlázító perének minden részletét.
„Atticus-” said Jem bleakly.
He turned in the doorway. „What, son?”
„How could they do it, how could they?”
„I don't know, but they did it. They've done it before and they did it tonight and they'll do it again and when they do it – seems that only children weep. Good night.”
Gyönyörű, megható, elgondolkodtató, és mindennek ellenére felemelő regény. Míg olvastam, végig arra gondoltam, mekkora majom vagyok, hogy nem vettem kézbe korábban. Valószínűleg sok mindent nem értettem volna belőle - de legalább kétévente újraolvashattam volna, hogy újabb és újabb részleteket fedezzek fel. Nagyjából nyolc olvasásról maradtam le így.
Ideje lesz pótolni.
"…before I can live with other folks I've got to live with myself. The one thing that doesn't abide by majority rule is a person's conscience."
