cinnamon

Mindig is szerettem volna egy gyönyörű étkészletet. Szerintem ebben nem kis része lehet Anne Shirley-nek, aki hol kék virágos, hol zöld-krémszín leveles, vagy piros-arany bogyómintás tányérokkal terített különleges alkalmakkor (na jó, a kék virágos asszem Lady Lavenderé volt). Jó néhány könyvem van, ami az otthoni vendéglátással, dekorációkkal, szalvétahajtogatással foglalkozik - képtelen vagyok nekik ellenállni, na. És minden alkalommal sóhajtozom a csodálatosabbnál csodálatosabb porcelánok láttán.
Első önálló otthonomba mégsem virágindás, cirádás készletet vettem - már csak az életmódom miatt sem; nálam aztán igazán nem voltak többfogásos ültetett vacsorák, úgyhogy inkább nem kerülgettem a szekrényben a mártásostálat, kávéskannát, olívabogyós tálkát.
Aztán jött B, és vele együtt a baráti összejövetelek: nekem pedig még mindig nincs ünnepi étkészletem. Hétvégén a fredericksburgi régiségboltban ezen állapot fenntarthatatlanságán töprengtem, amikor megláttam az Oxford White Echo fehér virágokkal festett, platinaszín szegélyes, kecses csészéit. A bányásztörpére hasonlító tulajbácsi igazán roppant vonzó ajánlatot tett a hiányos szettre; és amint látom, az internet zugaiban időnként fel-felbukkan egy-egy kistányér, teáskanna, hogy kiegészíthessem.
Aztán végül mégis ellenálltam. Egyrészt ott kapnék szívrohamot, ha a jövő évben esedékes hazaköltözésünk során úgy járnék, mint egy exkollégám a nászajándékba kapott herendivel (egyetlen ép darab sem maradt közte). Másrészt eszembe jutott Matthew Mead, és az Entertaining Simple, amit pont olyan állhatatlan népeknek írt, mint amilyen én vagyok: különböző ünnepekre márpedig különböző dekoráció jár, de csak nem vehetünk egy-egy komplett karácsonyi, tavaszi virágos, őszi szőlőindás készletet...?
A megoldás a capsule wardrobe mintájára a capsule pantry. Az ember beszerzi az alapdarabokat, összeszorított foggal, eltökélten ellenáll a pasztellszín pöttyös szegélyeseknek, és kizárólag sima fehéreket és üvegholmikat választ. Az egész kollekció aztán meglehetősen minimalistán fest (a külszolgálatok vége felé mindig elfog a minimalizmus iránti vonzalom: adjatok egy-másfél évet, és már nyoma sem lesz). Sima nagytányér, salátástányér, leveses tálka (ami fagyihoz is remek), tojástartó, fületlen tűzálló bögre (lehet benne sütit sütni), sima üvegpohár, dundi üveg borospohár, tortatál, és még pár apróság.
A lenyűgöző lényeg az, hogy nagyjából minden multifunkcionális.

1. Az üveg tortatál ha például fejreáll, a talpára kis tálkában mártogatószósz kerülhet, az aljára pedig sós keksz. Lehet persze hagyományos módon használni, vagy kis kancsóban gyümölcslevet és pohárkákat tehetünk rá. És ami a legravaszabb az egészben: a pici poharak valójában üveg teamécs-tartók. Mead koktélpartin citromszeleteket tesz bele, ültetett vacsorán az aljára pöttyint egy kis szószt, és belebiggyeszt egy garnélarákot, vagy egyszerűen befogja őket só- és borstartónak. Ja, és persze a kávédélután: ott épp ideális egy eszpresszóhoz.

2. A poharakon kívül az evőeszközkészlet is rém sokoldalú: a villa sajttálon tarthat feliratokat, büféjellegű összejövetelnél színes szalag foghat össze egy-egy villát, kés és kanalat, a harmadik megoldás pedig a kedvencem, fagyi- vagy pudingkanalazáshoz: az ember belemártja a kanálkát olvadt csokiba, megszórja ezüst cukorgyönggyel, majd hűtőben megdermeszti.

3. Egy közönséges üveghengerrel pedig mennyi mindent lehet kezdeni...! Tortatálra téve sütifedő, jéggel teletöltve pezsgősvödör, forró itallal puncsostál, körtehalommal gyümölcstál, dekorhomokba (vagy barna kristálycukorba) állított gyertyákkal vagy virággal (esetleg karácsonyi díszgömböcökkel) asztaldísz.

4. A gömböcpohárba virágdekoráción kívül tehetünk úszógyertyát, fűszeres magokat vagy desszertet, de ettem én már előétel-salátát is így (Ssy mindig megelőzi a korát :)).

5. Amiről sosem gondoltam volna, mennyi mindent lehet vele kezdeni: a tojástartó. Mini virágcsokroknak tökéletes (egyszer egy húsvéti dekorációs újságban láttam, hogy tojástartón ücsörgő fél tojáshéjakba tettek pici ibolyacsokrokat - tüneményes volt), minimuffinnal töltve bájos, de tehetünk bele pár dinnyegömböt a desszert mellé, vagy használhatjuk mini-tortácskák emelvényének. Sőt: Mead később egyesével ad benne tejet a vendégeknek a kávédélutánon, a kerti partin pedig rúdforma jégkrémet szervíroz benne, fejjel lefelé - hogy ne csöpögjön.

Én sosem voltam nagy barátja a tojástartónak (ez azért van, mert a tojást nem szeretem se főve, se sütve), úgyhogy sosem tartottam háztartási alapfelszerelésnek.  Na de ezek után...?! Szaladok is a helyi Sur la Table-ba.

A legjobb úgy viszontlátni régi barátokat, hogy az ember nem mentegetődzik hosszasan (jajbocshogynemírtam és tsai), hanem rögtön ott folytatja, ahol abbahagyták. Most én is így teszek, jó? Egyszerűen elmesélem, miért szeretem a szeptembert.

A természet miatt...
- mert reggelente csípős, friss, ropogós ősz-illat fogad, ha kilépek az ajtón
- mert a levelek narancssárgák, sárgák, lilák, az ebszőlő türkiz és violaszín bogyókat növeszt, és a patakparti séta során nem győzök sóhajtozni a láttukon
- mert papírvékonyra száradt levelek ropognak a lábam alatt
- mert változékony az időjárás - én szeretem... néha olyan meleg van, hogy a nap lecsalogatja rólam a kardigánt, máskor hűvös, és fütyül a szél; homályos köd vagy szőlőszem-szín napsütés, lágy eső vagy villámlós zápor...
- ha már itt tartunk: mert itt az igazi őszi viharok ideje, fülrepesztő dörgéssel és lilán cikázó villámokkal
- az arany óra reggelenként: ma kinéztem az ablakon, és mintha valaki curryporral hintette volna be a környéket; nem hittem a szememnek

Az otthonos kuckósság miatt:
- nyáron a gyors zuhanyok híve vagyok, de ilyenkor végre ismét eljön a hosszú, ráérős habfürdők ideje
- bekuporodni egy kényelmes sarokba egy takaróval. Még jobb: kaptunk egy kölcsönmacskát pár napra, aki igen bújós, ráadásul hosszú, puha szőre van - vele igazán remekül lehet kuckózni
- ráérős hétvégi reggelek az ágyban, nagy kupac könyvvel az éjjeliszekrényen (The Game of Thrones, The Sweetness at the Bottom of the Pie és Belong to Me)
- gyertyaszezon, végre!

Az őszi ételek és italok miatt...
- reggelente gyümölcsturmix helyett ismét egy bögre teával indítok, és változatlanul elfog a brit birodalmi hangulat, amikor beleöntök egy korty tejet, és nézem, ahogy gombafelhő lesz belőle
- pite. Ilyenkor csodás dolog a forró tűzhely mellett állni - végre felavatom a Yolantától kapott pitesütő tálat: jöhetnek az almás, körtés, birsalmás, tökös és mexikói csokis csodák
- ismét van gránátalma az üzletekben, juhé! Ahányszor felvágok egyet, annyiszor szeretném a magjait felfűzni nyakláncnak
- krumplipüré, de csakis a saját kezűleg készült: jó sok vajjal és tejjel, szerecsendióval, habos-könnyűre keverve
- alma, bármivel, bárhogyan. Sült alma, almás palacsinta, almaszósz, almalekvár (a kedvenc lekvárom), és a csúcs: az apple cider
- ez meg is érdemel egy külön pontot: az ittani apple cider rostos almalé, ami kb. megegyezik a reszelt almából kinyomkodott barnás lével (a pitesütés mellékterméke). Az ember belekanalaz némi szegfűszeget, fahéjat, szerecsendiót, meg amihez még kedve szottyan, összemelegíti, és azon forrón elkortyolgatja
- egyáltalán: szegfűszeg-, fahéj-, szerecsendió-, szegfűbors-, és gyömbérízű bármi...
- ...különösen indiai tejes tea...
- ...vagy sütőtök
- levesek, az amerikai módi szerint: sűrűk, krémesek, félúton a főzelék felé, hogy a kanál is megálljon bennük és önmagukban is jóllakassanak
- bor
- hatalmas reggelizések: múlt héten ismét kedvem szottyant egy komplett angol menühöz, rántottával, grillezett paradicsommal, babbal, sült kolbászkával, vajtól csöpögő pirítóssal
- de a zabpehelyre sem mondok nemet :)
- tökfélék. Ezúttal nem a sütőtökre gondolok, hanem a spárgatökre és barátaira: cukkinire, patisszonra, és ezer variációjukra, amiknek a nevét sem tudom. Csíkosak, színesek, sárgák, zöldek, ragyásak, gömbölyűek, hosszúkásak - az embernek kedve támad őket lefesteni, amikor szembejönnek a piacokon

A papírillat miatt...
- mert hazafelé be-betérek a Politics&Prose könyvesboltba, hétvégenként pedig a Friends of Library nevű kedvenc antikvár üzletünkbe, ahol leselejtezett könyvtári könyvek között lehet válogatni, és a végén lángvörös hajú, gömbölyded néni számolja ki az ujjain, mennyit fizessünk értük (a néni Marion Zimmer Bradley leghűbb rajongója, és meggyőződésem, hogy titokban a helyi wicca coven vezetője)
- olvasás, olvasás, olvasás - vannak hátborsództató könyvek, amiket direkt esős napokra tartogatok (John Harwood: The Seance)
- új jegyzetfüzetek telefirkálása gondolatfoszlányokkal
- ... és még a tankönyveket sem bánom annyira: ilyenkor még képesnek érzem magam, hogy megküzdjek az EU joggal
- sőt, ezernyi új fogadalmat teszek, tervezgetek és ötletelek

Az őszi divat miatt...
-  szűk nadrág, csizmaszárba tűrve, és általvetős válltáska (bárhogy is hívják a messenger bag-et magyaul)
- sok-sok rétegnyi ruha - a nyitott gallérú ing alól kikandikáló, csipkeszegélyes trikó, fölötte  egy kardigán, és az egésznek a tetejében egy blézer.
- kötött holmik, különösen sálak. Ilyenkor állandóan elfog a vágy, hogy kötni tanuljak...
- ... és kössek egy pár borzalmasan vastag, csavart mintás, csudameleg zoknit :)

És az őszi programok miatt...
- vásárok és fesztiválok tömkelege van ilyenkor a környéken - már rágom B fülét, hogy nézzük meg az amish piacot és a helyi reneszánsz fesztivált (ő valamiért kevésbé rajong a gondolatért)
- amerikai fociszezon!!! :)
- és persze az ünnepek: nyakunkon a Halloween, aztán már csak egy kicsit kell várni Hálaadásig (el ne felejtsem elkérni a Madame májas pulykatöltelék-receptjét), és aztán indul a karácsonyi rádióadó, felteszik az égőfüzéreket, fenyőgirlandokat, és jöhet a Télapóvárás.

Ti miért szeretitek az őszt?

Az egyik lengyel kolléganő hamarosan hazaköltözik. A fiúk igazán rendesek voltak: segítettek neki a doboz- és bútorpakolászásnál, cserébe mindegyikük hazaállított néhány aprósággal, amire Yolanta már nem tartott igényt. Én egy pitesütő tállal lettem gazdagabb (amit hamarosan ki is szeretnék próbálni, jut eszembe). Először. Aztán B óvatosan megpendítette, hogy Yolanta a kerékpárját is árulja, ami igazán szép darab, és a tulajdonosa összesen kétszer ha ült rajta.
- Nem baj, van nekem klassz bicajom otthon. Rozál - feleltem.
B még egy darabig hümmögött és a bicikli alacsony árával hozakodott elő, mire én rámutattam, hogy enyhén szólva nem vagyok egy kerékpárbajnok. Ennyiben maradtunk. Aztán egy héttel később se szó, se beszéd hazaállított egy igazán csinos, stramm, világoskék Schwinn női biciklivel.
- Még lejjebb vitte az árát, nem lehetett otthagyni - nézett szégyenlősen - Tessék, hoztam neked biciklit.
Úgyhogy így lett nekem még egy. A kolléganő tiszteletére Jolánkának neveztem el, és elhatároztam, hogy hamarosan felavatom. Egyik szombat reggel bepakoltunk a hátizsákunkba egy takarót, egy termosz hideg teát, némi darálthúsos tésztabatyut, gyümölcsöket, olívabogyót, sajtot és miegymást, és nekiindultunk piknikelni. A Ház mögött, a patak melletti erdősávon átvezető autóutat hétvégenként lezárják, ilyenkor az  kizárólag a görkorisoké, a bicikliseké és a futóké (az erdei utakat a lovasok tartják fenn maguknak).
- Juhéééé! Biciklizek! - rikoltoztam lelkesen, miközben az úton kacsáztam és csodáltam a fákon cikázó csíkosmókusokat. B előttem tekert a saját piros kerékpárján és vigyorgott hozzá. Az egyik patakparti grillezőhelynél aztán megálltunk (én ügyesen időzítve ekkor akkorát estem Jolánkával, hogy még most is fáj a bokám), leterítettük a takarót és nekiálltunk felhőformák találgatása közben uzsonnázni. Azt hiszem, ebből rendszeres programot csinálunk.

Hetek óta nagy a zsezsgés: készülődnek a hazatérő kollégák. Kedden a szokott csapatmunkában bepakoltuk a dobozokat a kamionba, a legtöbb autó már a kikötőben. Én szorgalmasan jegyzetelem a praktikus ötleteket - jövőre mi következünk. És egyre többször jut eszembe, mi hiányzik majd innen a legjobban... aztán egy délután meg is lett a válasz.


- Any recommendations? - állt meg mellettem a jógamatracos nő a Whole Foods Vosges-csokirészlegén.
- Well, this one was excellent. I wouldn't have thought but it truly is - mutattam a szalonnás verzióra.
- Oh. I'm vegetarian.
Ránéztem, és visszanyeltem egy 'sorry about that'-et.
- Okay. I liked the one with chilies and cinnamon, too... the campari and orange caramel one was somewhat too gooey for my taste.
- I'm a purist, actually.
Erre elhallgattam. A nő átsétált az ízesítetlen keserűcsokikhoz és a kosarába tett egy hetvenöt százalékosat, aztán elégedetten továbbállt. Én még töprengtem pár percig, aztán a citromhéjas-vaníliás-rózsaborsos fehér csoki mellett döntöttem. Igazából ez a leggyönyörűbb mind közül: lágy krémszín, rózsapiros pöttyökkel. Ezen a nyáron pontosan ez a hűvös rózsaszínespiros a kedvenc színem.
Lassan ballagtam hazafelé; otthon a liftben aztán két idős néni szállt be mellém.
- Oooh, I love your dress - kerekedett rá az egyikük szeme, és végignézett a zöld-fehér láncmintán.
- Thank you. It's very simple really - és tényleg az: kerek nyak, hosszú ujj, még gombok sincsenek rajta. Az ember egyszerűen áthúzza a fején és kész. A kicsit retrós minta teszi érdekessé; ahányszor felveszem, a Monsieur megdicsér, és közli, hogy a Mad Men-sorozatba is elmehetnék, ami tőle nem kis elismerés.
- Don't just stand there, turn around so we can see it better! - követelte a másik néni. Úgyhogy a csupa-tükör liftben rögtönzött divatbemutatót tartottam nekik, aztán az ötödikre érve kiszálltam és szép napot kívántam.

Hát ez.

Hát ez roppantul szomorú volt.

Pont ilyenre számítottam. Két kedvencemre: a Tizenharmadik történetre és a Forgotten Gardenre hasonlít - ellenségeskedés két nővér között, elhagyott ház, kísértet-történetek (ahogy olvastam, szüntelenül Elizabeth, az Authoress meséi jártak a fejemben a Forgotten Gardenből), családi titkok, és még Rose rejtélyes egészségügyi panaszai is előfordulnak - kisebb módosítással...!

Gerard, az ausztrál kisfiú anyja meséi közül azokat szerette legjobban, amik az ősi angliai családi házról, Staplefieldről szóltak. A házon kívül azonban Phyllis semmi mást nem mesélt angliai múltjáról. Egy nap a kisfiú egy régi fényképre és egy, a dédnagyanyja tollából származó kísértethistóriára bukkan, ami mintha régi családi tragédiákra utalna...
Gerardot a titkok nem hagyják nyugodni, és évtizedekkel később útra kel Angliába. Sorra talál rá a dédnagymama további hátborzongató történeteire és a család múltjának részleteire, amelyek kísértetiesen visszhangozzák egymást - olykor mintha Viola látta volna előre a jövő szomorú eseményeit, máskor pedig a valóság ihlette volna meg. Gerardnak egy idő után meggyőződésévé válik, hogy anyja és annak nővére közötti nézeteltérés mindkettőjük számára tragikus véget ért.
A nyomozás során régi levelezőtársa és "láthatatlan" kedvese, Alice segíti - láthatatlan, mert még soha nem találkoztak személyesen. Alice egy autóbalesetben elvesztette a szüleit és megbénult; ágyhoz kötve él egy vidéki angol otthonban. Tizenhárom éves koruk óta leveleznek Gerarddal, de Alice fél, hogy a személyes találkozás Gerard számára csalódást jelentene, így a levelek segítségével osztoznak egymás mindennapjaiban.

A kedvenc szereplőm Viola volt, Gerard dédnagymamája: annak ellenére, hogy kevésszer bukkan fel a regényben, minden lapon érezni a jelenlétét. Nagyon szerettem a történeteit, és úgy éreztem, ezek segítségével jobban meg tudom őt érteni, mint a többi karaktert. A történetek-a-történetben nagyszerűen működnek a könyvben: olyan életteliek, hogy sokszor megfeledkeztem arról, hogy ezek csak mozaikdarabkái az egésznek. Már az elsőnél teljesen magába szippantott a hangulat: nem ijesztőek, de nyugtalanítóak és borzongatóak.
Gerardot messze nem kedveltem meg ennyire: ő jóval sótlanabbra sikeredett, és őszintén szólva nevetségesnek találtam, hogy egy harmincöt éves férfi valóságos cölibátusban éljen egy levelezőtárs kedvéért, akivel sosem találkozott.
A legtöbb szereplőt inkább érdekesnek találtam, mint szeretetreméltónak, nehéz volt bármelyikkel azonosulni. Borzasztóan tetszett viszont a sok-sok irodalmi utalás: Henry Jamesre és Charles Dickensre és a többi gótikus szerzőre.

A vége pedig... hatalmas csavar, ami sokkal hosszabb kifejtést is megérdemelt volna. És nagyon szerettem volna, ha nem bízzák a képzeletemre, hogy a nyomozás végeztével a nyámnyila könyvtáros Gerard vajon képes lesz-e a jelenben, a való életben megállni a helyét? (Szerintem nem.) Összesen: négy és fél, a kurta-furcsa befejezés miatt.

Akkor Pookahnak és Kata Blankának :-)

1. Golyóbisok

Az enyémek kék színűek (egy világos és egy sötét), és kicsit cirmosak. A Madame számára egészen véletlenül derült ki az üveggolyó-mániám: múlt karácsonykor Titkos Mikulást játszottunk, és ő húzott engem. Egy csinos üvegtálkával lepett meg, de hogy ne legyen olyan üres, vett bele egy kupac kék és lila színekben játszó üveggolyót. Teljesen odavoltam tőlük - úgy lelkendeztem, hogy csak szégyenlősen merte később elárulni, hogy az igazi ajándék a tálka volt... ami azóta is golyóstul az ablakpárkányomon díszlik; azóta került még bele egy-két új szerzemény, legutóbb a polgárháborúsok, szintén a Madame-tól.

2. Frizura

Na, ide csak kedveseket szabad írni, mert rettentő nagy bátorságot igényelt a váltás :-)

Soha nem volt még ilyen rövid hajam. Az eredeti színét pedig tizennyolc éves korom óta nem láttam. Nyáron szokás szerint beállítottam a fodrászomhoz  - mivel félévente szokott látni, általában olyan hajat kérek, ami hat hónap elteltével is kinéz valahogy.

Ezúttal csak rámosolyogtam: színt, fazont, mindent rád bízok; annyit vágsz, amennyit akarsz. Szép leszel - ígérte -, Audrey Hepburnt csinálok belőled, jó?

Hát ki tud ennek ellenállni...?

Felszabadító, igaz? - kérdezte Millie, amikor meglátott. Nos, nekem először csak szokatlan volt, és nem mertem rövidnadrágot húzni, nehogy fiúnak nézzenek. Az első időkben csupa rózsaszínt, A-vonalú szoknyát, kecses szandált és könnyed blúzt viseltem. Két hét alatt viszont fülig beleszerettem az új hajamba. A harmincadikra pedig egy pár csuda fülbevalót kértem :-)

(Azóta egy kicsit hosszabb lett, és a vége egy picit kunkorog a fülemnél. Manófrizura.)

3. Szoknya

Ez az. Valami rejtélyes okból szeretem az öregasszony-színeket: a gombaszín szoknyához fekete felső és pezsgőszín-fehér gyöngyökből álló nyaklánc volt rajtam.

... szépen záródik ez a hét:

- kaptam két darab polgárháború előttről származó üveggolyót (technikailag nem is üveg, hanem festett agyag, mert akkoriban azt használták),

- Gyertyán szerint ma úgy festek, mint aki a húszas évekből lépett elő, és bármelyik pillanatban rákezdhetne charlestonozni (mit tesz egy selyemcsíkokból varrt gombaszín szoknya, egy hasközépig érő gyöngysor és az új kurta frizurám),

- remekül sikerült a hasraütésszerűen alkotott keleties vacsorám: a salátaágyra sült padlizsánkarikákat pakoltam, mindegyikre halmoztam egy kupacnyi görög joghurttal összekevert lágy kecskesajtot, aztán citromos sült pulykacsíkok következtek, majd összevágott menta, gránátalmamagok és - mivel a virágos ételeknek nem lehet ellenállni - körömvirágszirmok. Hűűű, de szép volt...!

- a zenekari próbán klasszul ment az új szám: a Summer of '69

- és az extrahosszú hétvégén tengerpartozunk egy jót :-)

Kedden jövök! Tally-ho!

..., mert ez így nem járja. Nyáron előszeretettel gyalogolok a munkából hazáig, csak éppen a cipősarkaimat szoktam kihagyni a számításból. Félúton általában már minden bajom van, és csuda véletlen, hogy épp itt helyezkedik el az egyszer már megénekelt Politics & Prose nevű könyvparadicsom.
Ezt persze tegnap már megint a pénztárcám bánta. Eredetileg japán szakácskönyvet böngészni tértem be: mostanában távol-keleti korszakomat élem a konyhában (ez persze az aktuális evőskönyvem szerzője, Linda Furiya bűne), és mióta rábukkantam egy keleti boltocskára, ahol a barna rizsecettől kezdve csilis szezámolajon át azukibabos mocsifagyiig (finom!) nagyjából bármit be lehet szerezni, egyre erősebb bennem a vágy, hogy a szusin kívül más autentikus japán ételekkel is megismerkedjek. Nos, japán szakácskönyv speciel pont nem volt, viszont rábukkantam a bolgár Silvena Rowe kelet-mediterrán receptgyűjteményére.
Én belátom, hogy az ételstylistok remekműveire roppantul fogékony vagyok, de most mondjátok meg: hát nem egy csoda ez a pár fotó...?

Ez itten grillezett ördöghal rózsaszirmos sóval

Ez meg itt az avokádósaláta rózsaszín grapefruittal, gránátalmával és sarkantyúka-virágokkal (apropó, valahol olvastam, hogy a sarkantyúka bimbója ecetben eltéve roppantul hasonlít a kapribogyóra. Én speciel kaprihoz könnyebben jutok, de biztos van, akinek ez érdekes).

Ez itt eper-hibiszkusz fagyi csinos Ezeregyéjszaka-pohárban

Cukorborsó- és vízitorma-leves hidegen, rózsaborssal fűszerezett, rózsaszirmos tejszínpöttyel

Görögdinnyés paradicsomsaláta fetával, mandulával és za'atarral

Ez pedig paradicsomsaláta gránátalmával és azzal a piros izével, amit sumacnak hívnak, és savanykás ízű, csaknem porrá őrölt, szárított bogyó. Asszem, magyarul szömörce.

Na ugye, hogy meg kellett venni. Délután szerzek is egy üveg gránátalmalevet, és előállítok belőle egy üveg gránátalmaszirupot. Aztán kibontakozok, B pedig reszkethet: a konyhát visszarepítem egyenest az Ottomán Birodalom korába.

(...early in the morning.)

Mondjuk ezt (klikk):

(a Polyvore segített)