"Saying I love you
Is not the words I want to hear from you…"
Szmörre volt az egyetlen, aki komolyan vette. Három éve emlegetjük, hogy zenekart kellene alapítani: ki gitározik, ki évekig zongorázott, van, aki dobolni tudott, másnak klassz a hangja. Na és persze Szmörre, aki otthon egy fúvószenekarban játszott. Nagyjából egy hónappal azután, hogy megérkezett, egy szerdai napon körbeküldte Az E-mailt, benne az első három kottával és youtube-videókkal.
Péntek délután aztán szerényen megjelent mindenki a nagyteremben: gitárral, szaxofonnal, avagy dobfelszereléssel (a Steinway már eleve a pódiumon van). A technokrata beüzemelte a mikrofonokat, és kezdődhetett a zene.
Az első két próbát még csak lelkes rajongóként kísértem végig. Aztán egy nap Csani vállat vont.
- Itt nem tudom kiénekelni a refrént: ez túl magas nekem.
B rám szegezte az ujját.
- Cinn. Ide te kellesz.
Úgyhogy odaóvakodtam a mikrofon mögé, bedugtam az egyik fülem, és elölről kezdtük. Csani és B elénekelték az első két versszakot, aztán jöttem én.
Elég jól ment. Úgyhogy nyomban be is vettek vokálnak. Azt hiszem, akkor dőlt el végleg, hogy rendben lesz ez így, amikor a következő próbára megtanultam a More Than Words alsó szólamát. Arról ugyan fogalmam sincs, hogyan hangzunk kívülről, mindenesetre sem péntek esti lazításnak, sem csapatépítésnek nem akármilyen a dolog.
