Szabó Magda írja az Ókútban, mennyire csalódott volt, amikor életében először utazott külföldre. Hisz minden fa, bokor és ház ugyanolyan volt, mint otthon. Ő pedig a határra óperenciás tengert képzelt, áthághatatlan hegységeket, zúgó folyókat - az, hogy csak úgy lép egyet az ember és máris egy másik országban van, felfoghatatlan gondolat volt.
Szegény gyerekkori énjében akkor tört volna el valami végleg, ha végigutazza autón a Washington-Orlando távolságot. Virginia, Észak-Karolina, Dél-Karolina, Georgia, Florida. Öt állam. Öt lapos, vadvirágos-füves állam, néhol tavacskákkal. Azt, hogy délebbre vagyunk, leginkább onnan lehetett észrevenni, hogy már nem elütött rókák és mosómedvék hevernek az út mentén, hanem tatuk. A mosómedvék látványához már úgy-ahogy hozzászoktam, de a tatukat borzasztóan sajnálom. Ők valahogy annyira ritkák és egzotikusak, nem? Persze biztos csak az én kelet-európai szememnek.
Két államon kellett áthaladnunk, hogy megjelenjen a növényzetben egy-egy új elem. Spanyolmoha a fák ágain (jó, tudom: a helyes magyar kifejezés a vénuszhajpáfrány) Dél-Karolinában. Pálmák Floridában. Egyébként csak az autópálya vigasztalan, szürke csíkja, mellette pedig a végtelen mezők - sehol egy település. Sosem gondoltam bele, hogy ezek az óriási távolságok milyen hatással lehetnek az életmódra... hogy nincsen "sarki közért", és ha nem egy nagyvárosban születsz, soha nem jutsz el színházba. Az előítéletektől vak átlagember az Államokra úgy gondol, mint valami napon hagyott húscafatra, ami körül donganak a legyek és a nyüzsgő férgektől ide-oda mocorog. Büdös, ronda, zajos, zsúfolt, pfuj.
Én nagyon kevés helyen érzékeltem ekkora teret és csendet.
Szegény gyerekkori énjében akkor tört volna el valami végleg, ha végigutazza autón a Washington-Orlando távolságot. Virginia, Észak-Karolina, Dél-Karolina, Georgia, Florida. Öt állam. Öt lapos, vadvirágos-füves állam, néhol tavacskákkal. Azt, hogy délebbre vagyunk, leginkább onnan lehetett észrevenni, hogy már nem elütött rókák és mosómedvék hevernek az út mentén, hanem tatuk. A mosómedvék látványához már úgy-ahogy hozzászoktam, de a tatukat borzasztóan sajnálom. Ők valahogy annyira ritkák és egzotikusak, nem? Persze biztos csak az én kelet-európai szememnek.
Két államon kellett áthaladnunk, hogy megjelenjen a növényzetben egy-egy új elem. Spanyolmoha a fák ágain (jó, tudom: a helyes magyar kifejezés a vénuszhajpáfrány) Dél-Karolinában. Pálmák Floridában. Egyébként csak az autópálya vigasztalan, szürke csíkja, mellette pedig a végtelen mezők - sehol egy település. Sosem gondoltam bele, hogy ezek az óriási távolságok milyen hatással lehetnek az életmódra... hogy nincsen "sarki közért", és ha nem egy nagyvárosban születsz, soha nem jutsz el színházba. Az előítéletektől vak átlagember az Államokra úgy gondol, mint valami napon hagyott húscafatra, ami körül donganak a legyek és a nyüzsgő férgektől ide-oda mocorog. Büdös, ronda, zajos, zsúfolt, pfuj.
Én nagyon kevés helyen érzékeltem ekkora teret és csendet.
