Nina drága,
veled álmodtam ma éjjel.
Ódon hangulatú, meseszerű, csipkés-tornyos mézeskalács-házak között sétálgattunk; macskaköves utcákon és tereken vágtunk át egymásba karolva és egymás szavába nevetve. Én korábban jártam már ott: meséltem neked a helyi legendákról, megmutattam a titkos zugokat, észrevehetetlen-magasan vicsorgó vízköpőket. Betértünk egy picike üzletbe, ahol üvegből fúvott, lehellet karácsonyfadíszek között válogattunk (neked a smaragdzöld, dundi madárka tetszett legjobban áttört arany szárnyakkal és faroktollakkal). Miután kicsodálkoztuk magunkat, kiültünk a szomszéd cukrászda teraszára két csésze sűrű, rumos-mazsolás forró csokoládé társaságában.
Úgy hiányoznak az európai kisvárosok, a macskakő, sőt: még a rendes kávé is. (Pedig nem is kávézom.)
Eljössz velem Szentendrére sétálni májusban?
C.
