Hetek óta nagy a zsezsgés: készülődnek a hazatérő kollégák. Kedden a szokott csapatmunkában bepakoltuk a dobozokat a kamionba, a legtöbb autó már a kikötőben. Én szorgalmasan jegyzetelem a praktikus ötleteket - jövőre mi következünk. És egyre többször jut eszembe, mi hiányzik majd innen a legjobban... aztán egy délután meg is lett a válasz.
- Any recommendations? - állt meg mellettem a jógamatracos nő a Whole Foods Vosges-csokirészlegén.
- Well, this one was excellent. I wouldn't have thought but it truly is - mutattam a szalonnás verzióra.
- Oh. I'm vegetarian.
Ránéztem, és visszanyeltem egy 'sorry about that'-et.
- Okay. I liked the one with chilies and cinnamon, too... the campari and orange caramel one was somewhat too gooey for my taste.
- I'm a purist, actually.
Erre elhallgattam. A nő átsétált az ízesítetlen keserűcsokikhoz és a kosarába tett egy hetvenöt százalékosat, aztán elégedetten továbbállt. Én még töprengtem pár percig, aztán a citromhéjas-vaníliás-rózsaborsos fehér csoki mellett döntöttem. Igazából ez a leggyönyörűbb mind közül: lágy krémszín, rózsapiros pöttyökkel. Ezen a nyáron pontosan ez a hűvös rózsaszínespiros a kedvenc színem.
Lassan ballagtam hazafelé; otthon a liftben aztán két idős néni szállt be mellém.
- Oooh, I love your dress - kerekedett rá az egyikük szeme, és végignézett a zöld-fehér láncmintán.
- Thank you. It's very simple really - és tényleg az: kerek nyak, hosszú ujj, még gombok sincsenek rajta. Az ember egyszerűen áthúzza a fején és kész. A kicsit retrós minta teszi érdekessé; ahányszor felveszem, a Monsieur megdicsér, és közli, hogy a Mad Men-sorozatba is elmehetnék, ami tőle nem kis elismerés.
- Don't just stand there, turn around so we can see it better! - követelte a másik néni. Úgyhogy a csupa-tükör liftben rögtönzött divatbemutatót tartottam nekik, aztán az ötödikre érve kiszálltam és szép napot kívántam.
Hát ez.
